2011. február 1., kedd

A csendesek 2007 - 2009.

Detti, Zsuzsi, Jucó, és Erika 2007-ben voltak elsősök. 4 lány, és ami nagyon meglepő: csendesek voltak, jegyzeteltek, figyeltek, nagyon tanultak, és nagyon akartak is tanulni. Velük már két évet töltöttem, és az a két év sem telt el hiába. Néha már nekem kellett mondanom, hogy rosszalkodjatok már egy kicsit! (Ugye Dávidék akkor voltak másodikosok, és nem voltam hozzászokva a csendes tanórákhoz.)  Azt hiszem, a képen is látszik, hogy igazán ártatlanok, és csendesek.


Itt elsősök. Elől Erika, hátul Jucó és Detti. (K 2 terem)



Mikor másodikosok lettek, akkor sem változott a figyelem és a koncentráció. A kép szünetben készült.

Azért látszik, hogy nagyon együtt vannak! :)


Velük nem versenyeztünk. Próbáltam, de nem bíztak eléggé magukban, illetve nem mindenkinek volt megfelelő háttere hozzá, illetve olyan is volt köztük, akinek több gyakorlás kellett volna. Hiába, nehéz szakma ez! Van ismerős kötő, aki azt állítja, hogy bárkit meg lehet tanítani virágot kötni. Nekem erről más a véleményem! Tényleg meg lehet valakit tanítani virágot kötni, ha ő is akarja!
Egyszóval tanultak szépen, mindegyik egyre többet gyakorolt a boltban is, míg eljött a szakmunkásvizsga ideje számukra is.
Fáradt szürke esős reggel volt aznap, de ez a lányokon nem fogott ki! Jucó a karácsonyt húzta. Készíteni kellett egy adventi koszorút, egy asztaldíszt, egy meglepetést, és az egészet térbe kellett elhelyezni. Így kezdődött a júniusi karácsony, ami pedig nem kis feladat.



Jucó az adventi koszorú alapját faggyúval lecsepegtetett árvácskaszirmokkal borítja.



Az egyik feladat karácsonyi asztaldísz készítése volt.
Jucó érdekes elgondolású emeletes tálat készítetett.




Gazsi Judit karácsonyi térdísze.




Íme a kész, lehellet finom adventi koszorú. Az optikai arányosságot az alatta levő tál hozta egyensúlyba.




A kész alkotásokat térbe rendezte Judit. Kész a nyári karácsony! Tiszta és elegáns alkotás.




Elek Zsuzsi nagyon izgult. Előtte lévő nap találkoztunk a piacon, de akkor már alig ismert meg, és kissé üveges szemekkel nézett rám. Ő nagyon izgult, pedig az elméleti tudása neki volt a legbiztosabb. Tervdolgozatát a mai napig példaként mutatom meg az őket követő osztályoknak. A gyakorlatin kegyeleti koszorút, tűzött vázadíszt, alkalmi ajándékcsokrot és  meglepetés térdíszt kellett készítsen.





Zsuzsi a tűzött virágdíszt horizontálisan engedte ki, így ért el különleges hatást. (felülnézet)






A türelem csokrot terem! Zsuzsi a mai napig hatalmas türelemmel képes macifűből csokoralapokat fonni.






Zsuzsi Jucó segítségét kérte a térdísz hátterének felhelyezéséhez. Igazi vidám nyári hangulati hatás volt kialakulóban.





A kész kirakat. Izzó nyári napsütés egy vidéki házikóban. (Mondom én.)
Zsuzsi készítményeiben jól látszik a szomszédos színek összhangja, amint tudatosan alkalmazta egymás mellett a sárga és narancs árnyalatokat.




Erika romantikus világát a rózsaszín és lilák tudatos használata jellemezte. Ő eljegyzést húzott a tételek közül. A feledatok: eljegyzési díszkoszorú, eljegyzési ajándék csokor, eljegyzési asztaldísz, és meglepetés. Erika jókedvűen, mosolyogva dolgozta végig a 300 percet.


Erika először a díszkoszorú meghatározó pontjait tűzte be a tűzőhab alapba.




Erus romantikus színharmóniájú díszkoszorúja.



Az eljegyzési ajaándékcsokor színeiben a koszorúval teljes harmóniában készült.



Nem hiszem, hogy van menyasszony aki nem ülne le egy ilyen leánykérő asztal mellé!
(Középen a kész asztaldísz, jobbra  a meglepetés)





A zöld székek szép kontraszttal járultak hozzá az eljegyzési kirakat kialakításához!



A vizsgát legeredményesebben Pánczél Detti zárta. Neki jutott a temetési koszorú, a részvétcsokor, a kegyeleti növényösszeültetés, és egy koporsódísz. Nem egy vidám téma, de Dettinek sikerült tiszta elegáns színharmóniában és abszolút egységesen megvalósítania munkáját.




Detti a koszorúalap lekötése közben.



Szép elegáns színekkel alakította ki Detti a fejdíszt.




Finom, könnyed részvétcsokor.




Háttérben a koszorú, középen a koporsódísz, elől a beültetés látszik.





Teljes összhang van az elkészült munkák között, és a térbeli elrendezés is arányos!




A világ legnagyszerűbb vizsgaelnöke, Dr. Horváth Zsuzsa, a Kecskeméti Főiskola tanára, mindig kielemzi a tanulókkal hibáikat és pozitívumaikat. A lányok, bár már kissé fáradtak, de nagy figyelemmel hallgatják az elnök észrevételeit. Ők még a régi normális rendszer szerint vizsgáztak, és a gyakorlat után elméletből is lefeleltek aznap. Nem csoda, ha kissé fáradtnak tünnek.



A vizsgaelnök értékel.



De mint minden ez a nap is elmúlt, majd eljött a várva várt pillanat, és mindenki megkapta a szakmunkásbizonyítványát.



A 4 új szakember! :) Balról jobbra sorrendben:
Elek Zsuzsanna, Gazsi Judit, Pánczél Bernadett, Makadám Erika.


Hiányzik a nyugalmuk és a csendességük. Ma már csak Zsuzsi köt virágot közőlük. Jucó más irányba tanult tovább, Detti nem akart lakhelyétől messzire elhelyezkedni, így ő is más típusú kereskedelemben dolgozik. Erus virágos továbbra is, csak egy kis szünet állt be a munkában, mert kisbabájával van otthon! (Gratula!)

Varga Endre

2011. január 22., szombat

Az elsők.

Igen, igen! Ők voltak az elsők, és azok, akik megadták a hitet ahhoz, hogy kezdjünk el valami komolyat csinálni virágkötészet ügyben az iskolában.
Veszélyes csapat volt. Különösen ha kávét is ittak, de ők voltak az elsők, akikkel versenyen voltunk, a Vörösmarty téren! (Megjegyzem, ott kellett egy kis indítóenergia valakinek. Mosolyog is, mint a vadalma, kac-kac!)




Ezen a képen Klári épp a vegatatív tálat ülteti be, Dávid a háttérben csokrozgat.


Egyszóval itt jelentkezett először a Bocskai a virágosok között. Akkor még nem vették komolyan, pedig....
A képek önmagukért beszélnek:

Ehun, ni e!
Milyen fájinn kis vega csokor! (Készítette Hagymási Klára)



Ez se semmi! Izgalmas és modern. (Kaltenecker Dávid, de róla később még többet.)


Természetsen az osztálytársak sem hiányoztak Együtt izgultak a plexiüvegen keresztül nézve társaik munkáját. Utána együtt helyeztük el a készítményeket, hogy láthassák a pöstiek, és a túristák. Igen-igen! Vidéken is van élet, és azért mert nem Pesten vagyunk, még mi sem vagyunk hátrányos helyzetben.



Barnus kukkol, Teri körülkémlel, Klára pedig rettentő magabiztos, mert tudja, hogyan kell kapcsot cserélni a tűzőgépben! :)



Sziasztok! Mi vagyunk a Bocskaisok! :) (Végh Barnabás, és Polyóka Teréz)


Tanultak, tanulgattak. Dávid sosem volt lusta, csak energiatakarékos, Klári kicsit nehezen találta az ekrü színt, Barna közben csendben mosolygott, mert már rég kész volt a tervdolgozata. Aztán eljött az az idő amikor, már a ballagást kellett próbálni. Ott még egyikük sem tudta milyen tételt fog húzni másnap.



A négy fős VK 2/12-es osztály teljes létszámban a ballagási főpróbán. ( 2008.) Megjegyzem akkor még érettségihez volt kötve a képesítés megszerzése, és jobb volt úgy.



Végül elérkezett a nagy nap. Gyakorlati vizsga. Bár már a tételhúzás sem ment egyszerűen, mert Klári nagyon megijedt az augusztus 20-i készítménytől. Klári egyébként is hős volt. Nem elég a rossz tétel, még a csuklóját is megrándította előző nap, és szó nélkül, fájdalmát feledve, fásliban készítette el vizsgamunkáit. Nekem a klassz élettel teli természetes munkái nagyon bejöttek, De ez természetes, mert természetes!


Klári alkot.


Klári augusztus 20-i asztaldísze készül.



Íme! Asztaldísz, paralel csokor mezei virágokból (Szerintem egyszerűen szuper! Haza is vittem miután elkértem Tőle) és egy növényösszeültetés kosárba.


Sajnos a gyönyörű búzakalásszokkal letűzött koszorúalap nem látszik.
Barnus lazán, szinte alfába süllyedve csak gyártotta a pisliket, pisliket, és újabb pisliket. Az agynak már rég nem kellett figyelni, mert a kéz már magától tudott mindent.

"Ezt a koszorút lovaskocsival a földúton is ki lehet vinni a temetőbe, akkor sem esik szét!"
Ezt nem én mondom, hanem a vizsgaelnök mondta a koszorúról.


A vége pedig így nézett ki:

Romantikus eljegyzési hangulat Végh Barna módra.


Terus finom ragasztásos technikákat alkalmazott.

Könnyed és légies.




Menyasszonyi csokor, fejpánt, és kitűző. Készítő: Polyóka Teréz.



Dávidunk, már ezen a vizsgán is modern, és meglepő munkákat hozott. Talán itt dőlt el végleg, hogy virágkötő lesz belőle, és nem is akármilyen. (Az oroszlánkörmök növesztése zajlott.) A kisebb hibáktól eltekintve ezt a munkát értékelte egyedül jelesre a vizsgabizottság. A képeket nézve ez azt hiszem egyértelmű.



A kész ajándék csokor, csak még a kirakat nem állt össze.




Ajándék falikép, tűzött vázadísz, koszorú, és ajándék csokor. Klassz mi!? Azt elhiszem.
Készítette Kaltenecker Dávid.


De jött a másnap! Szóbeli! No comment. A képek magukért beszélnek!

"Cogito ergo sum!" Vagy mégsem?

A vizsga.


Levizsgáztak. Mind a négyen csont nélkül. Fantasztikus kis csapat! Akarták, szerették, és tanulták is a szakmát. Szerintem még ma is. Jó kezük, jó szemük, és ami a legfontosabb "jó lelkük" van a szakmához. Mind a négyen virágkötők ma is!

Varga Endre